A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a húsvéti szent három nap.

Duccio: Bevonulás Jeruzsálembe
1300 körül, Siena, dóm

Lázár feltámasztásának hírére nagy sokaság tódult Betániába. E sokaság az ünnepre is feljött, és "hallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön". Az Olajfák hegyének lejtőjéhez érve, a tanítványok nagy serege örömében áldani kezdte Krisztust. "Pálmaágakat vettek és kimentek elé ezt kiáltva:
- Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!
Jézus egy szamarat talált, felült arra, - amint meg van írva: - Ne félj, Sion leánya (=Isten népe): íme, a te királyod jön szamárháton" (Jn. 12:12-15; Zak. 9,9). Zakariás próféta írta le az előbbi sorokat. Most teljesült a jövendölés. Ő a Messiás, a megígért Megváltó, akit az ószövetségi ünnepek és szertartások mutattak be. Nem győztes hadvezérként vonult be a városba, hanem alázatosan, szerény egyszerűséggel. A jelen lévő farizeusok kérték, hogy hallgattassa el tanítványait. Jézus azt felelte:
- "Ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani" (Lk. 19:40). Jézus eddig eltiltotta, hogy nyilvánosan beszéljenek róla és ünnepeljék. Most viszont elfogadta a nyilvánosságot, nem tiltakozott. Ezzel fel akarta hívni a tömeg és minden ember figyelmét a maga áldozatára, hogy ez hangozzék az idők végéig!
A nagy ujjongás közben azonban megdöbbentő dolog történt. Mikor Jézus meglátta a várost "sírt azon" (Lk. 19:41). Szemei előtt megjelent elpusztulva, romjaiban - ugyanis Titus római fejedelem i. sz. 70-ben leromboltatta a templommal együtt. Nem csalta meg a hangos éljenzés. Tudta, hogy szívből nem fogják őt Messiásként elfogadni. Nem magával törődött ekkor sem, hanem a népért sírt. Azért fohászkodott, hogy a mai napon ismerjék meg igazi királyukat. Jézus önmagáért soha egy könnycseppet sem ejtett. Két alkalommal sírt: egyszer Lázár feltámasztásakor - megindulva a halál uralma feletti gyászon -, és másodszor most, szeretett népéért.
Ezt mondja az Úr Isten:
- Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában. Térjetek meg azért és éljetek!" (Ezék. 18:32) Erre vágyott akkor is.
Tavasz volt. Úgy tűnt, mintha a természet is ünnepelne. A fák zsenge zöld színükkel pompáztak, és virágaik édes illatot árasztottak. Új tavaszi élet pezsdült mindenfelé. A festményen a tolongó tömeg jön, hogy üdvözölje az ígért Megváltót. A nép nem tudott királyi pompát nyújtani, de ruháikat leterítették, virágokat és pálmaágakat helyeztek az útra.
"Amikor Jézus 'dicsőségesen' bevonul Jeruzsálembe, erre az ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni 'megdicsőülés' még hátra van. ...
A másik tanulság az isteni szerénység. Jézus példamutatása hogy milyen szelíd alázattal kell fogadnunk az emberek ünneplését. Igaz, nem tér ki előle, mint ahogy semmi emberi elől nem tér ki -, hogy annál teljesebb tanítást hagyjon örökül számunkra.
A jeruzsálemi bevonulás története hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás képében?"
(Pilinszky János: Virágvasárnap, részlet)

Dsida Jenő
Nagycsütörtökön 

A szél suhogva borzong
az olajfa-lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.

Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam. ...

Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kemény kereszten
holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!

Giotto: Jézus kiűzi az árusokat a templomból

A nagyhét, magyarul sanyarúhét, videshét (vizeshét). A 4. században görögül Hebdomasz megalé, latinul Septimana maior a neve ("nagy hét"), később görög Hebdomasz hagia, latin Septimana Sancta ("szent hét"), vagy ismerik "csendes hétként" is (görög Hebdomasz apraktosz, Hebdomada muta).

Első komoly emlékünk az ünnepről Eteria „Útinaplójában" található. Ebben az 1884-ben felfedezett kéziratban egy zarándoknő leírásából ismerhetjük meg a jeruzsálemi egyház IV. század végi ünneplését. A naplóból kiderül, hogy ezzel a nappal kezdődött meg Húsvét hete, amit a jeruzsálemiek Nagyhétnek neveztek.
Az Olajfák hegyén gyűltek össze, majd szentírási szakaszok olvasása után körmenetben kísérték végig a városon a püspököt. A gyermekek olajfa és pálmaágakat vittek. A szertartás a 8. században került át nyugatra. Rómában Nagy Szent Leó pápa idejében már Jézus szenvedése állt a liturgia középpontjában, de az eredeti ünnep nyomai máig fennmaradtak. Ma a liturgiában a barkaszentelés (pálmaszentelés) az ünnepi mise előtt van, az evangélium helyén pedig Jézus szenvedéstörténete szerepel.

A hétfő, kedd szerda kezdetben liturgikus nap volt. Szent Hilarius pápa (461-468) hétfőre és keddre már engedélyezte a szentmisét. II. Valentinianus császár (375-392) a közhivatalokban a nagyhétre munkaszünetet rendelt el és még a rabszolgákat is mentesítette a munka alól. A munkaszünet többé kevésbé változatlanul az egész középkorban érvényes maradt. VIII. Orbán pápa a nagyhét napjait 1642-ben ismét hétköznappá nyilvánította.

Jeruzsálemben a VII. és a XI. században is megtartják ezt a körmenetet, innen származik át elõször Perzsiába és Edesszába, a VI. században majd Konstantinápolyba a IX-X. században, végül pedig az egész keleti egyházba, bár itt pálmát sosem szenteltek.

Nyugaton ezt a vasárnapot az elsõ évezredben inkább a szenvedés jellegzi, ekkor olvassák a passiót, Nagy Szent Leó pápa (440-461) az Úr szenvedésérõl ezen a napon tart beszédeket.Amint az egész nagyböjt összekapcsolódik a Húsvét vigíliáján történõ keresztelésre való elõkészülettel, úgy ez a vasárnap is jelentõs szerepet tölt be a szentség vétele felé vezetõ úton. A gall és a hispán egyházakban ezen a vasárnapon fejezték be a keresztelendõk elõkészítését, megtanították nekik a hitvallást. Ennek átadása, a Traditito Symboli szigorúan szóban történt, nem volt szabad ugyanis az üldözések és az új tagok árulásától való félelem miatt leírni ezt. Ezen a napon néhány helyen elkezdték lenyírni és megmosni a keresztelendõk haját, amirõl captilavionak is nevezik az ünnepet. A VIII. században a katekumenátus intézménye megszûnt, ezzel a Virágvasárnap jellegében is mind inkább elõtérbe került a jeruzsálemi bevonulás motívuma.

Körmenetet nyugaton elõször Szent Ambrus említ. A pálmaszentelés elsõ nyoma a bobbioi Sacramentarium Gallicanumban van, a VIII. század körül együtt van tehát a teljes szertartás: pálmaszentelés és körmenet. A körmenetben pálmát vittek, mely a gyõzelmet jelenti. Szent Ágoston szerint ez Krisztus Urunknak a hálál és az ördög fölött aratott gyõzelmét szimbolizálja, valamint olajágat is vittek, ez a békére és irgalmasságra emlékeztetett.16 Hajdan Spanyol- és Franciaországban a pálma- és olajágakon kívül rudakra tûzött virágcsokrokat is szenteltek, amirõl pascha floridumnak hívták ezt a vasárnapot. Florida államot 1512 Virágvasárnapján fedezték fel a spanyolok, innen kapta mai nevét.

A középkorban a virágvasárnapi körmenetet dramatizálják, Krisztust az evangéliumos könyv, vagy a zöld ágakkal feldíszített kereszt jelképezte.

Németországban egy fából készült, zöld ágakkal felékesített szamarat is körülvezettek, mely kerekeken gurult, rajta ült Jézus szobra, amit Nagyszerdáig a templomban tiszteltek (Palmesel). Angliában szentségi körmenetet tartottak ezen a vasárnapon.Bayeux-ben a szent kereszt volt a középpont, de a város védõszentjeinek relikviáit is magukkal vitték, ugyanígy Besançonban.

A középkori magyar egyházakban is kellõ fénnyel tartották meg ezt a szertartást. ?A körmenet kiment arra a helyre, ahol az ágak megáldása történt. A szentelés rítusához kapcsolódó nagy antifónák lépésrõl lépésre a hívõk elé tárják az eseményeket. A processio visszaindult, s a templom kapujához érve egy magaslatról elkezdték a gyermekek a liturgia fõénekét, a Gloria laus et honor-t. Ezután a körmenet megállt, s a gyermekek megjelenítették a Virágvasárnap eseményeit (Pueri Hebreorum tollentes ramos), miközben néhány gyermek gallyakat terített a körmenet elé. Majd a Pueri Hebreorum vestimenta prosternabant éneklése közben a gyermekek ruhát terítettek a körmenet elé. Ennek végeztével valamennyien hódolattal borultak le a kereszt elõtt, valamennyien Jeruzsálem ünneplõ népévé váltak, s csak ezután hangzott fel az Ingrediente Domino, amellyel a körmenet a templomba belépett. Az õsi esztergomi rítus az ének és esemény tökéletes összehangoltságára építette föl a szertartást."

Passió éneklésérõl Eteria zarándoknõ még nem tesz említést ezen a napon. Rómában már a VIII. századtól megtaláljuk, a XV. századtól pedig kötelezõ a celebránsnak felolvasnia, vagy pedig elénekelnie a szenvedéstörténetet ezen a vasárnapon.

1570-ben, az Szent V. Piusz által kiadott Missale Romanumban a pálmaszentelés és a körmenet nem más, mint a középkorban a missa sicca mintájára kialakult rítus kodifikációja.

Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (1881)

Juhász Gyula
Az utolsó vacsora

János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret!

Máté Evangyélioma 21. rész
Károli Gáspár fordítása

1.És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,
  2. És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.
  3. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.
  4. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott:
  5. Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.
  6. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik,
  7. Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
  8. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.
  9. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
  10. És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
  11. A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.

Kapcsolódó népszokások

A Biblia elmondja, hogy Jézust utolsó útja Jeruzsálembe vezette. A nép örömujjongása közt vonult be a városba, pálmaágakat, virágokat hintettek a lába elé. Innen a virágvasárnap elnevezés.

Kiszejárás, villőzés

A kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe. Levetkőztették, szétszedték, úgy dobták a vízbe vagy elégették, és akkor a tüzet körültáncolták. Ahol a kiszét vízbe vetették, a szalmából minden lány megragadott egy csomót, és például Menyhén a szalmacsomó elúszásából jósoltak a férjhezmenetelre. Felsőszemeréden, Honton, Horvátiban, Tompán a vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.

A kiszejárás szövegei közül a felsőszemerédi a böjt kivitelére utal, és kiénekli a kiszére ruhát adókat, illetve azokat, akik nem adtak.

A villőzés fő kelléke a különböző nagyságú villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. Vicsápapátiban mondta egy asszony a villőágról, hogy az a “tavasz hirnöke, mentek a zöld ágban megmutatni, hogy jön a tavasz”. A szó eredetére nézve több magyarázattal is szolgál a kutatás: a szláv vila, vily ’tündér’ szóval hozták kapcsolatba, vagy a latin eredetű villus ’lomb’ szóval. A villőfa mérete és díszítése szinte falvanként változott. Gerencséren a másfél méteres fákat a legények szerezték be a lányok számára. Fehér szalagokkal és kifújt tojásokkal díszítették. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Menyhén valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról; Menyhén megveregette a lányokat “Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében, Csitáron az ágról letört gallyat eltette, és a kikelt kislibákat átbújtatta alatta, hogy egészségesek legyenek.
A villőzés élő gyakorlata a kislányok szokásaként figyelhető meg. Kolonban ma már csak az ismerősök, rokonok ablaka alá mennek.

Ahol a két szokás, a kisze kivitele és a villő behozatala összekötődött, önként adódik a feltételezés, hogy a tél kivitelét, illetve a tavasz behozatalát jelképezik. Béden, ahol a két szokás összekapcsolódott, a kiszére hárítják a himlőt, és a kiszehordással vélték elkerülni a jégesőt is.

A kiszejárás, villőzés változatait elsősorban Kodály Zoltán és Manga János lejegyzéseiből ismerjük.

Kice, vice villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő
Határainkat a jégeső
el ne verje!
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő!

Haj ki, kisze, haj,
gyöjj be, sódar, gyöjj!
Haj ki, kisze, kiszőke,
gyöjj be, sódar, gömbőce!
Az a Szabó Margit
ojjan híres asszony,
ruhát kértünk tőle,
a kiszére adott.
Az a Píri Margit
ojjan hires asszony,
ruhát kértünk tőle,
a kiszére nem adott.

Ég a Kisze, lánggal ég,
Takarodjon el a tél-
Örvendezzen, aki él!

Haj ki kisze, haj ki
a szandai várba,
jöjj be kolbász, jöjj be,
a mi kis kamránkba.
Kivisszük a betegséget,
behozzuk az egészséget,
haj ki kisze, haj ki.

Kice, vice villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Behoztuk a zöldágat,
Kivisszük a kice-vicét
Kice-vice villő,
Gyüjjön rád a himlő

Kice, kice villő,
Majd kivisszük kice-vicét, villő,
Majd behozzuk
a zöld ágat, villő.

Forrás:
Szabó Attila "Jézus Krisztus élete a művészetekben" c. könyve (Bp., 1997.)
euroastra.info
wikipedia.org